Aggok

A visszajelzések azt mutatták, hogy szükséges a táborba meghívott aggok kiválasztásának folyamatát érthetőbbé tenni. A következő pontok azért születtek, hogy lehetőség szerint világossá és átláthatóvá tegyék a válogatás szempontjait és módszerét.

Mit jelent az, hogy ,,agg’’ a Matektáborban?

A Matektábor nem Nulltábor ezért nincs pontosan definiált módja annak, hogyan válik valaki aggá. Az a gyakorlat alakult ki, hogy néhány volt tanítványunkat meghívjuk a táborba, illetve, hogy néhányan bejelentkeznek: szeretnének jönni. Aki így lejutott egy táborba, az ,,agg’’, de ez nem jelent örökös részvételi jogot.

Miért hívunk aggokat a táborba?

Elsősorban azért, mert szívesen találkozunk régi tanítványainkkal, örömmel hallgatjuk meg hogyan haladnak egyetemi tanulmányaikkal, mivel foglalkoznak a Berzsenyi után.

Másodsorban azért, mert a szervező tanároknak nagy segítség, ha néhány fiatal felnőtt részt vesz a tábor kitalálásában és működtetésében. Azon túl, hogy örülünk ennek a segítségnek, a következők fontosak számunkra:

  1. Igyekszünk olyan ,,aggokat’’ hívni, akik Berzsenyisként kiemelkedő eredményt értek el matematikából, illetve már középiskolásként is építhettünk munkájukra, akár a tanórákon, akár ,,szabadidős’’ tevékenységek szervezésekor.
  2. Fontosnak tartjuk, hogy a táborban tanuló berzsenyisek egyetemistákkal is kapcsolatba kerüljenek, akik friss egyetemi élményeikkel, tapasztaltaikkal segíthetik a diákok pályaorientációját. Úgy gondoljuk, hogy az egyetemisták közelebb vannak az ,,élő szakmához’’ is, így bizonyos területeken aktuálisabb tudással rendelkeznek, mint egy középiskolás tanár.
  3. Külön számítunk a matematikusnak, vagy matematika tanárnak tanuló öregdiákokra, nem csak azért, mert ők már foglalkozások megtartására is bevethetők, de azért is, hogy az iskola kapcsolatban maradjon azon diákjaival, akik a tanári pálya felé is nyitottak. Egy leendő tanárnak jó gyakorlópálya a Matektábor.

Mit várunk azoktól, akik jönni szeretnének?

Annak látjuk értelmét, ha úgy jönnek aggok a táborba, hogy tudják, mi a feladatuk. Ezt mi is kitalálhatjuk, de még jobb, ha a jelöltek tudják, miben tudnak segíteni. Három típusú agg-feladat fordult elő az elmúlt években.

Délutáni programok szervezése

A szokásos kiadó programok: táborfoglaló (az indulás napján), délutáni akadályverseny, szabadtéri program (tipikusan) csütörtökön vagy pénteken délután.

Segítő mindenes

Van sok-sok apró feladat, amiben részt lehet vállalni: gyerekek kísérgetése a vonaton, esti altatás, reggeli ébresztő, a ,,nappali/társalgó’’ rendezgetése, tea-főzés, kézműves foglalkozás, játszóház szervezése kicsiknek, tábori ajándék elkészítése sok példányban, stb. Ha az 1. vagy 2. pont érint, arra kérünk, hogy legkésőbb az adott évben szeptember 1-ig jelentkezz email-ben a nemecsko.istvan@berzsenyi.hu címen.

Foglalkozások megtartása

Ehhez nem árt, ha az agg legalább másodéves, és előny, ha tanári szakot (is) végez, de ez utóbbi nem kötelező. A tábori anyagok kidolgozásához szükséges, hogy időben lássuk a lehetséges foglalkozásokat.

Tehát ha agg szeretnél lenni és foglalkozást szeretnél tartani, akkor arra kérünk, hogy a tábort megelőző tanév vége előtt írj email-ta nemecsko.istvan@berzsenyi.hu címre, amiben megjelölöd a témád címét, a megcélzott korosztályt, és lehetőség szerint felvázolod az elképzelt anyagot.

Mivel a délelőtti foglalkozások alkotják a tábor szakmai programjának gerincét, alaposan meg szoktuk fontolni, hogy ki és mikor kap lehetőséget erre. Ha jónak tartjuk a témát, átbeszéljük az előadóval a részleteket, esetleg itt-ott közösen módosítunk. Akkor se keseredj el, ha elsőre még azt a választ kapod: ,,talán majd jövőre''.

Összefoglalva: Ha szívesen jönnél a táborba, jelezd szándékodat a fent megadott email-címen.

Hogyan áll össze a meghívottak listája?

A tanév kezdetekor megnézzük, hogy kik jelentkeztek, illetve végiggondoljuk, hogy kiket hívnánk. A jelentkezésektől függetlenül fenntartjuk a jogot, hogy a létszámkorlátok, illetve szubjektív szempontjaink alapján válogassunk a jelentkezők közül, de nem nagyon volt rá példa, hogy visszautasítottunk volna valakit, aki dolgozni szeretett volna a táborban. Fontos, hogy jól tudjunk együttműködni, senkinek a munkáját, viselkedését, stílusát ne érezzük hátráltatónak.

Hogyan lehet megismerni a listát?

Terveink szerint két ,,hivatalos forrásból'' lehet majd tájékozódni.

  1. Az általunk ismert email-címekre levelet küldünk a meghívottaknak, és azoknak, akik bejelentkeztek, de nem fértek be a keretbe.
  2. A tábor honlapján is megjelentetjük a listát.